Az emberek többsége a tárgyalással kapcsolatban azt gondolja, hogy
„az valami olyasmi, amit akkor alkalmaz, amikor például autót vásárol” (talán
inkább alkudozik rá). A Scotworknél a tárgyalást mi olyan dolognak tartjuk,
amit akkor cselekszünk, amikor úgy látjuk olyan történt, amivel a jelen állapot
(status quo) nem tartható tovább. Másképp fogalmazva olyan külső körülmény
zavar meg egy fennálló kapcsolatot, melyhez újra kell igazítani szerződést,
vagy magát a kapcsolatot.
A folyamat nem a másik fél meggyőzéséről szól a saját szempontok
hangsúlyozásával, mondjuk egy szivar és whisky mellett (mert az valószínűleg
győzködés lenne), ahogy arról sem, hogy egy „új valóságképet” vázolunk fel (ez
egyoldalú lépésként a saját akarat erőltetése). Továbbá arról sincs szó, hogy
mint egy magát lassan megadó bábu elfogadjuk, hogy néha rossz dolgok történnek
(ez a teljes feladás) és végül szintén nem minősül tárgyalásnak az az eset sem,
amikor egy harmadik fél közbenjárásával születik döntés (arbitrálás vagy
moderáció).
A tárgyalás egyike sem a fent leírtaknak, egyszerűen fogalmazva egy
cserefolyamat annak érdekében, hogy elérjük céljainkat. A jó tárgyalók ezért
még mielőtt elkezdenék, az egész folyamatot meghatározzák céljaikat. Fontossági
sorrendbe állítják azokat és azért, hogy rugalmasak lehessenek, összeállítanak
egy költség/érték alapú „kívánságlistát”. Amennyiben valamelyik cél elérése
sérül, képesek annak értékét mégis biztosítani azzal, hogy „kívánságlistájukról”
néhány tételt behúznak a megállapodásba.
Minden beszélgetés, ami a „kemény” kontra „puha” Brexittel
kapcsolatban eddig látható, az csupán minkét tábor lobbizása a saját oldaluk
térnyerésére. Ez minden, amit tesznek. Fejüket homokba dugva, így aztán a UK
tárgyalók (azok akik majd az Egyesült Királyság kilépést tárgyalják)
elhatározását merevítik.
A szóban forgó kérdések, melyek a leglényegesebbek és a párbeszédet
kiszélesítik, az emberek, áruk és a tőke szabad mozgása az Egyesült Királyság
és az Európai Unió között. A jogász hozzátenné a jogrendszer visszaállítását, a
parlamenti képviselő pedig vissza akarná kapni anyai törvényalkotási jogát az
Egyesült Királyságban.
Gyanítom abban mind a kemény, mind a puha Brexitesek egyetértenek,
hogy a szabad kereskedelem egy jó dolog. Az Egyesült Királyság fenn akarja
tartani. Tudjuk, hogy Németország, akinek a legnagyobb autópiaca a UK, szintén
ezt akarja. Kevésbé vagyunk ugyanakkor biztosak Franciaországban (talán
változhat, ha Marine le Pen kerül megválasztásra, mint következő elnök) és mi
van a többi tagállammal…? Mit gondol Juncker úr? Nem igazán érdekelt (nem volt
autókereskedő) ezért ezt a kérdést akár nagy engedményként is kezelheti –
alkualapnak, ha tetszik.
Tehát, ha a szabad kereskedelem gyakorlatát az Egyesült Királyság
folytatni akarja, az áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását az EU-val,
akkor azért valamit adnia kell cserébe. Talán az emberek szabad áramlását?
Kíváncsi vagyok van-e olyan körülmény, amely az ezzel kapcsolatos
véleményt módosíthatja, hogy rávilágítson valódi aggályos kérdésekre. Egy
kicsit most olyannak tűnik, mint a népszavazás – nincs „szürke” megoldás az
emberek fejében, ezért aztán megosztó.
Egy
dolog biztos: minél több kommentátor véleményezi és pápaként értelmezi a
kérdést, annál kevesebb rugalmasságuk lesz a tárgyalóknak. Így aztán bárki
tárgyalóként majd azt mondja, hogy ha nem lehet rugalmas, akkor a feladata
annál nehezebb lesz. Ha a határellenőrzés kérdése „el kell érni” tényező lesz,
akkor az Egyesült Királyság tárgyalóinak lehet, hogy le kell mondaniuk
mindenről, vagy legalább is a legtöbb elképzelésükről és nem számít, majd
mennyit veszít az el nem adott német autók költségein az EU.
De
van remény, egy jó hír. Két iparág nyerni fog ezen az egészen. A reptereket és
határellenőrzési pontokat ellátó elválasztó kordonok gyártói és a pecsétfesték
gyártók. Rengeteg útlevélbe kell majd ismét pecsételni minden alkalommal,
amikor valaki áthalad, a la Manche alatt, vagy felett sok várakozás után!
Robin
Copland – Scotwork UK, partner